Szívem

Szépszemű Hercegemtől

Szívem csakis érted dobog

Ha te nem volnál,

Már rég nem vagyok

Megáll, nem ver tovább

Megáll, nem ver, nem dobog

Ha meg nem lel téged, megfagyott

Könyörgém Istennek s meghallgatá

Hisz megmutatta, hogy létezel

Te az egyetlen, a tökéletes lány

Azonnal tudtam, éreztem

Enyém kell, hogy légy

Mert ha nem lehetsz, elvesztem

Ajkam minden éjjel hálát rebeg

Szívem többé nem fáj, nem remeg

Mert odaadhattam neked

De vigyázz rá törékeny

Óvd őt nagyon

S el ne ejtsd mert örökre végem

Zúgó bokor

Zúg a bokor, s semmi sem jön ki belőle,

Emberek félve mennek el mellette,

Bárcsak elmondhatnám nekik: ez csak a szél,

Oh, vajon elhinnék nekem? Vagy csak szép szerelmem?

Bocsáss meg nekem szerelmem, szeretlek téged,

Kérlek biztosíts, hogy te is engem teljes szívvel,

Mondd, hogy a bokrok miattunk zúgnak,

Vagy, ha nem hát hagyj el!

Szépszemű

Süt a Nap s karjaiban tartogat,

Szép színe csak egem csalogat,

Oh, de a narancs később bíbor, jaj!

Szép kék folyón úszik egy sugár,

S visszaveri a tündöklő égboltját.

Felhő kúszik a Nap elé és didergek,

Szépszemű hercegem melengetne,

Oh, de a takaró jéghideg, de jaj!

Kajakozik, s tündököl a víz színén,

S az utolsó napsugár égeti testét.

Szépszemű hercegem, te drága élet,

Mit érnék nélküled, mert éget a Nap,

Oh, de édes drágaságom, de jaj!

Itt vagy már velem, s nem engedsz,

Sodor az ár messze, egyre messze,

Te engem szeretsz, Szépszemű hercegem.

Kitörés

Túra, mely hallatára mindenki összenéz,

A tanárok, diákok serege utána lenéz.

Társaság, mozgás és erőfitogtatás,

Vajon így látja-e mindenki más?

Előkerül a kis társaság, s benne a barát,

A rocker külső megtévesztett-e már?

Benne érző lelke, érző lelket talált,

Bár látná ezt mindenki már.

Fekete, túra, előítélet és változás,

A tanárok nem látják a mást.

El szorul a

szív.

Őszi hangulat

Süvítő falevelek, mint szívemben az emberek,

Narancssárgába öltözött egyedek.

Illatok, melyektől elalélok, ajkaimra ősz tőr,

Sűrű barna ágak keresztültörnek.

A szobában csend honol, s sok könyv hever,

Rozsdavörös csíkokra eszmélek fel.

A polcon pulóverek sorakoznak, várva azt,

Vajon kimegyek-e az őszbe ma is.

Várni rád

Miért várjak rád, ha nem lehet

Lelkem darabjai, hulló levelek

Szememben szikra, mint parázs

Halkan huny ki, közben szikráz.

Lelkem régebben virágzó fa volt

Szemeimben lobogó tűz tombolt

Vártam, hogy valaki megértsen

De miért várnék rád, ha nem lehet?

Őszintén

Mondani el mit nem lehet

Emberek régen várják a kenyeret

Mert az ész nem parancsolhat

Ha a szív megmakacsolta magát

Úgy szerettelek, ahogy nem szabad

Úgy eresztettelek, ahogy akartad

Nem akarom már tudni az igazságot

Nem akarom hallani a szádból, elég

Kiábrándító ez már anélkül is, hisz

Te mondtad annyiszor: kereshetlek

De ha rosszul éreztem magam, mondd

Mondd miért babusgattál?

Összetört szív már az enyém

Nem gyógyítja semmi sem

Elvesztett barátok és fájdalom

S már te sem vagy itt nekem.

Szemeidbe nézni és elolvadni

Utánad nézni és gondolkodni

Szerelmet érezni és titkolózni

Ezt szerettem volna én kezdetektől

Te nem voltál partner benne, s

Vártam hátha mégis kedvelsz

De ha rosszul éreztem magam, mondd

Mondd miért babusgattál?

Rikító fényekbe öltözik a város

Vagy már csak nem látom tisztán

Bánat ül az én szememben, már oly

Oly régóta szeretném elmondani, mit

Mit érez az én szívem, mely bánattól

Keserűségtől most megfakult, s elhagyott

Biztonságot többé nem nyújtott, s te sem.

Könnyeim idővel megfakulnak, nézésed

Elhagy. Szerelmet többé nem ígérsz soha

Többé nem látom mosolyodat, hiába érzem

De ha rosszul érezném magam most, kérlek

Kérlek ne babusgass!